Bemutatták a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Társadalomtudományi ikerkutatások című tanulmánykötetét a napokban Budapesten, amiben elsősorban az ikrekkel kapcsolatos sztereotípiákat, a velük összefüggő társadalmi elvárásokat mutatják be.
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, ikres anya köszöntőjében úgy fogalmazott: „Az, hogy itt lehetek, az nekem egy emelkedett lelki érzés, hiszen a tudomány mindig egy nyitott kapu, ahova menekülhet az ember a személyes bajból. Tehát, itt vagyok, mint érintett iker-anya. Nagyon jó volna, ha a lányom is itt lehetne, aki az ikergyászból ki tudott most evickélni, az ikervesztés kérdésével kezdett foglalkozni.”
A professor emerita arra is kitért, hogy lesz egy olyan közösség, amiben majd együtt dolgoznak a lányával, a szintén pszichológus Császár Noémivel. „Magam is ajánlom az ehhez való csatlakozás lehetőségét” – fűzte hozzá kissé talányosan a szakember, majd hangsúlyozta:
ikernek lenni, a másság szimbóluma valójában. Más vagyok, más vagy.
Ha megkérdezem, milyen ikernek lenni, a felek azt szokták válaszolni, »nem tudom, mert soha nem voltam nem iker«.”
„Miben vagyok én más, ha iker vagyok” – tette fel a kérdést a klinikai szakpszichológus, melyre meg is adta a választ. „Innen kezdve kinyílik a világ, és betolul a társadalom, a párkapcsolat, azok a családi és társadalmi szerkezetek, amelyekben viszonyokban élünk” – sorolta.
„Ez egy fantasztikus téma” – szögezte le, majd idézte Nancy Segal, a kaliforniai ikeriskola nemzetközi szinten is ismert vezetőjét, akivel egyetértett abban, hogy
az ikerhelyzet egy modellhelyzet.
Ezután azzal folytatta, hogy „társadalmi lények vagyunk, nem tudunk egymás nélkül élni. A kapcsolat viszony, a viszony szubjektív, és mindenki páratlan kincse az univerzumnak. (...) Van, amiben közösek vagyunk, mint teremtmények, de efölött van a szubjektum, amely páratlan. Ezért vagyunk az univerzum páratlan csillagai. Még az ikrek is két csillagkép. Tehát ha ilyen szempontból közelítjük a kérdést, akkor egy izgalmas terület nyílik meg előttünk.”